Tél

Egy kisfiú és egy idősebb lány kint voltak egy ház ablaka előtt, és be-benéztek rajta.
-Nem akarom! Nem! Nem! - a kék hajú kisfiú hangosan kiabált a lánnyal, aki erre csendesen reagált:
-Nyugodj meg, kérlek!
-Nem fogok megnyugodni! Miért nem játszanak már kint a gyerekek a hóban?! Miért vannak bent a házban és bámulják a világító dobozokat?! - mutatott be az ablakon a kisfiú. Bent éppen TV-t néztek és számítógépeztek a gyerekek.
-Mert már tavasz van! Értsd meg, hogy már nem akarnak a hóban játszani! - a lány egy kicsit hangosabban beszélt, hogy elérjen a kisfiúhoz a hangja.
-De egész télen alig játszottunk! - a kisfiú szemeiben könnycseppek jelentek meg. - Most annyi havat csinálok, hogy tudjunk hóembert építeni és hógolyózni!
"Szegény kicsi Tél... Sokan úgy gondolnak a télre, mint az elmúlás és a halál szinonimájára, pedig ha tudnák, hogy milyen kis játékos gyerek még az én kisöcsém." gondolta magában a hosszú barna hajú lány.
-De már itt van a Húsvét, amikor mindenki szeretné, hogy jó idő és meleg legyen. - próbálta továbbra is megértetni magát a kisfiúval.
-De még nem! Ki fognak jönni játszani! Én tudom! Érzem! - Tél nem hagyta magát és már az arcát is könny áztatta - És addig nem engedem, hogy te gyere, amíg ez meg nem történik, Tavasz! Egész évben látnak növényeket, és érzik a meleget! Ha máshol nem is, akkor a házban! De tél, hó és fagy csak egy évszakban van! Télen!
-Most már fejezd be! Ha továbbra is folytatod ezt a viselkedést, az embereknek elegük lesz belőled! Vagy azt akarod, hogy megutáljanak? - Tavasz eléggé felemelte a hangját, már-már kiabált.
A kisfiú erre megzökkent. Annyira meglepődött, hogy pár pillanatig még sírni is elfelejtett. Csak meredt némán a nővérére, aki eddig még sose kiabált vele ennyire - nála ez már kiabálásnak számít - pedig sok önző dolgot tett eddig.
Aztán a néma csöndet azzal törte meg, hogy zokogva a nővére karjaiba ugrott.
-Nem... Akarom, hogy megutáljanak! - szipogott közben a kisfiú, aztán csak hangosan bőgött, akár egy gyerek.
Tavasz simogatta a kisöccse hátát, hogy megnyugtassa. 
Miután Tél kisírta magát, még egyszer benézett az ablakon. Az eddig kétségbeesett tekintete most inkább szomorkásnak tűnt.
Megfogta Tavasz kezét, aki elkísérte egy darabon.
-Legalább egy kicsi hóembert vagy egy kis hócsatát... - mondta halkan, szinte magának a  kisfiú, miközben mentek el.
Közben vissza-visszanézett, hátha meggondolják magukat a gyerekek, de sokáig semmi sem történt. Amikor már végleg fel akarta adni, még egy utolsót visszapillantott, meglátta, hogy sok udvarban a gyerekek hógolyóznak és hóembert építenek. Voltak, akik egészen kicsi hóembereket csináltak néhány hógolyóból.
Tél nagyon boldog volt, amikor ezt látta, és már örömkönnyek csillantak meg a szemében.
-Visszatérek a következő télen! - nevetgélt egy kicsit és integetett a gyereknek.
Aztán vidáman indult útnak.