A próba

 Ezt az egyik álmomból írtam. Egy novella pályázatra akartam beküldeni, de aztán mégse.

Az íróasztalomnál állok és várom, hogy visszajöjjön a szobatársam a könyvtárból. Egy szál gyertya áll rajta, de még nem kell meggyújtani, mert világos van. Olvasni úgyis az ő asztalához megyünk, mert az az ablak mellett van, az enyém az ajtóhoz közeli. Mögöttem az emeletes ágy van, mellette pedig a nagy szekrény benne az egyenruháinkkal, nagyjából ennyiből áll a szobánk, csak középen van egy kis ovális szőnyeg.

Nyílik az ajtó, megérkezett, a szőke haja csak úgy száll utána, amikor belép nagy lendülettel és becsukja maga után.

-Na, mi a mai zsákmány? - a tanáraink azt mondogatják folyton, hogy olvassunk könyveket lehetőleg minden nap. De a könyvtárban csak olyanok vannak, amiket ők engedélyeznek. Ez a bentlakásos iskola hátránya, mindent leellenőriznek év elején, amikor hozzuk a dolgainkat.

-Ma az iskola történeteit hoztam - erre grimaszolok, mire folytatja – A diákokról - már mindjárt jobban érdekel. A bátyám is idejárt, nagy a korkülönbség köztünk, elsős voltam, amikor ő végzett.

Fellapozzuk a könyvet, de csalódás. Pont azelőtt írták, hogy a bátyám elkezdte volna az iskolát. De azért elkezdjük olvasni. Van benne vicces történet a ballagási bálokról és elszakadt ruhákról, ijesztő történet az iskolában kísértő szellemekről, sőt, még egy szerelmes történet is van, ami az iskola falain belül szövődött. Volt, amin nevettünk, volt, amin féltünk és volt, amin elgondolkoztunk.

Hatkor vacsora az ebédlőben a többiekkel. Ilyenkor találkozunk a többi osztállyal is. Mindenki ismer mindenkit, legalább a nevét és az arcát. Mindenkinek megvan a maga bandája, de általában az osztálytársak szoktak egy-egy hosszú asztalhoz tömörülni.

Nem különösebben kedvelem az osztálytársaimat. Úgy általában nincs velük semmi bajom, csak nem érdekelnek kifejezetten.

Theo nem tud természetesen viselkedni az osztálytársaink körében. A többiek nagyképűnek tartják, pedig igazából nincs sok önbizalma. Most is beszólogat mindenkinek, de nem baj, mert a többiek is ezt teszik. Itt van az a lány is, akibe szerelmes. Az osztályból ő az egyetlen, akit nem sérteget... Annyira. Igazából nagyon beszélni se tud vele, annyira zavarba jön, hogy néha dadog. Bár nem is beszélnek sokat. Annyira nyilvánvaló, hogy tetszik neki. Nem kedvelem azt a lányt.

Vacsora után mindenki fürdeni megy. Folyosónként van egy fürdőszoba, ami 4-5 szobát jelent. Általában nyolcig lehet fürdeni, aztán kilenckor takarodó.

Mi már nyolc után a szobánkban voltunk.

Nem tudom, mi ütött belém akkor, talán a korábban olvasott könyv, amiben volt egy csókjelenet, de felbátorodtam. A felső ágyon ültünk, én az egyik végében, ő a másikon.

-Meg akarsz tanulni csókolózni? - erre felkapta a fejét.

-Mi?

-Hogy ne sülj fel a szerelmed előtt, akár gyakorolhatnánk is.

-Hogy? - értetlenkedett. Erre én is zavarba jöttem, és éreztem, hogy elpirulok.

-E- Egymással... - dadogtam – Hogy ne égj be a lány előtt, akivel csókolóznál - erre elgondolkodott. Ilyenkor egy kicsit félredönti a fejét és más irányba néz, a fejem mellé vagy a falra.

-Csak vi-

-Rendben - mondta hirtelen.

-Mi? - nem hittem volna, hogy tényleg beleegyezik.

-Rendben, de te tudsz csókolózni? - egy kicsit közelebb húzódott.

-Hát... Gyakorolhatnánk... Együtt - nem mondhatom meg neki csak úgy, hogy eddig én is csak könyvben olvastam róla.

-Rendben - még közelebb húzódott. Ekkor úgy döntöttem, hogy én is közelebb megyek. Nagyjából az ágy közepénél találkoztunk. Közelebb hajoltunk egymáshoz, de pár centire megálltunk.

-És most? - kérdezte.

-Azt hiszem, ilyenkor kéne becsukni a szemünket - feleltem.

-Jó - és így is tett. Én is összeszorítottam a szememet és közelebb hajoltam. Egy kicsit összeütődött a szánk. Remegett a kezem, ezért nem mertem megfogni az arcát, de ő tartotta a fejét, ezért csak egy kicsit dőlt hátrébb. Egy kis ideig így maradtunk, aztán elhúzódtunk egymástól, először ő, aztán én is.

-Na? Milyen volt? - kérdeztem.

-Nem tudom. Valahogy nem az igazi. Nem kéne csinálnunk valamit a szánkkal? - megérintette az ajkait az ujjával.

-Próbáljuk ki? - most én billentettem félre egy kicsit a fejemet.

-Naná - elvigyorodott. Tetszik ez a mosolya, ami akkor szokott megjelenni, amikor valami csínytevést csinálunk.

Megint közel hajoltunk egymáshoz, már becsuktuk a szemünket és óvatosan egymáshoz érintettük az ajkainkat.

-Azt hiszem, ki kéne nyitnunk a szánkat a csókhoz - mondtam. Résnyire kinyitotta a száját, ahogy én is, aztán megcsókoltam. Ahogy egy színpadi előadáson láttuk, egymás ajkát csókoltuk. Ekkor valaki kopogott. Olyan gyorsan szétugrottunk, ő az ágy egyik végébe, én a másikba, hogy bevertük a fejünket.

-Szabad! - kiabáltam ki.

Chloé jött be, aki Theo szerelmének a szobatársa.

-Igen? - néztem le az ágyról.

-Aludhatnék itt? - nézett fel.

-Ahogy tetszik - válaszoltam. A diákok szoktak egymás szobájába átmenni aludni, hallanak egy ijesztő történetet egymástól, vagy összevesznek, vagy csak úgy, ez nem furcsa. De felmászott az felső ágyba mellém. Így én voltam a fal mellett, Chloé az ágy szélen, Theo pedig a másik oldalon volt, a lába köztünk volt. Elég széles volt az ágy, így még ha nem is olyan kényelmesen, de elfértünk hárman. Nem kérdeztünk semmit, a gyertya már nem égett, mindhárman lefeküdtünk aludni.

Úgy tűnt, hogy Chloé elég hamar elaludt. Theo viszont nem bírt magával, mocorgott és elkezdte a lábamat piszkálni.

-Alszol? - suttogta a sötétben. Én is elkezdtem az ő lábát piszkálni.

-Nem - suttogtam vissza. Aztán lassan felült az ágyban és Chloé felé mutogatott, aki az ablakon beszűrődő holdfényben látszott. Nem szoktuk behúzni este a sötétítő függönyöket.

-És ő? - kérdezte. Pár pillanatig figyeltem Chloét, aztán Theora néztem és bólintottam.

-Igen – suttogtam, és én is felültem lassan. Megint találkoztunk középen, de most közelebb húzódtunk a falhoz, hogy távolabb kerüljünk Chloétól, nehogy felébresszük.

-Lehetne? - kérdezte és az ajkaimhoz érintette az ujjait. Nem fért a bőrébe. Igazság szerint én is eléggé izgatott voltam, de nem akartam kimutatni. Hátranéztem Chloéra, hogy biztosan alszik-e, aztán vissza Theora és bólintottam.

-Igen - és megint elkezdtük egymás ajkát csókolni. De valahogy nem volt az igazi, féltünk a lebukástól, ezért inkább abbahagytuk és visszafeküdtünk. Ekkor vettem észre, hogy Chloénak félig nyitva van a szeme és engem figyel. Először megijedtem, aztán eszembe jutott, hogy ő is szerelmes a szobatársába. És talán van is köztük valami. A folyosón, amikor Chloé megölelte, elpirult.

-Megnyugodhatsz, nem fogja elvenni tőled a szerelmedet - mondtam, pedig nem így gondoltam. De Chloé mostanában elkezdte piszkálni Theot, mert valószínűleg ő is rájött, hogy mit érez, ezzel talán félrevezethetjük. Chloé pár perc múlva felkelt és visszament a szobájába. Felmerült bennem, hogy talán ezért jött, hogy bizonyosságot nyerjen, hogy biztonságban van a kapcsolatuk.

Theo hirtelen felült az ágyban és már nem suttogott annyira.

-Látta? - kérdezte ijedten.

-Nem valószínű... - nyugtatgattam – Nem. Utána ébredhetett fel.

-Biztos? - kérdezte.

-Igen. - hazug...

-Akkor jó - úgy ahogy megnyugodott.

-Akarod... - elbizonytalanodtam.

-Mit?

-Ki akarod próbálni a rendes csókolózást? - zavarba jöttem.

-Az milyen? - megint közelebb húzódott.

-Hát, tudod... - egy kicsit kinyújtottam a nyelvemet, hátha érti, hogy mire gondolok.

-Ó. Ó! Mármint nyelvvel?

Bólintottam.

Résnyire kinyitottuk a szánkat, a fogunk pedig összekoccant. Elhúzódtunk egymástól és ezen elnevettük magukat.

Aztán újrakezdtük. A nyelvemet ügyetlenül Theo szájába csúsztattam, jobbra-balra mozgattam, de nem találtam. Elhúzódram tőle.

-Hol van a nyelved? - kérdeztem.

Ő pedig kinyitotta a száját és megmutatta, hogy a szájpadlására szorította.

-Hogy ne legyen útban - válaszolta.

Ezen elnevettem magam. Olyan aranyos.

-Min kuncogsz?

-A csók a nyelvek tánca - ezen meglepődött. Én pedig elszégyelltem magam, mert igazából ezt a bátyámtól hallottam, amikor elmesélte, amikor először csókolt meg egy lányt. Aztán azt is megtudtam, hogy melyik könyvéből szedte ezt a szöveget, amikor megtaláltam a romantikus könyveit. Amikor megkérdeztem, hogy miért olvas ilyeneket, azt felelte, hogy a lányok szeretik az ilyen történeteket és az ilyen pasikat, ebből lehet tudni, hogy mire vágynak. Úgy gondoltam, hogy igaza lehet, talán. De, amikor olvastam a könyveit, és elképzeltem a csókolózást, Theo jutott eszembe. Elsőre megijedtem a gondolattól, de annyira érdekelt, hogy végül megkérdeztem, de sose gondoltam volna, hogy belemegy. Egy szemét vagyok, hogy kihasználom a naivitását? Meglehet.

Aztán kipróbáltuk a rendes csókolózást. Mindketten zavarba jöttünk és elpirultunk. Majd egymás mellett aludtunk el.

Remélem, hogy ezzel nem teszem tönkre a barátságunkat.

Másnap a tanulószobában találkozott az osztály. Az iskola legkedvesebb tanára tartott ismeretterjesztést a közeledő vizsgáról. Minden évben kitaláltak valamilyen vizsgát, amin akármilyen gyengén teljesített az ember, átengedték. Ezért nem is vették komolyan. Nekem általában tetszettek ezek a vizsgák. Érdekesnek és izgalmasnak tartottam őket és próbáltam mindig a legjobban teljesíteni. Tavalyelőtt egy hangszeren kellett annyira megtanulni, hogy el tudjunk játszani egy általunk kiválasztott dalt, tavaly egy általunk kiválasztott verset kellett mondani az osztály előtt, aztán a legjobbaknak az iskola előtt. Idén pedig egy bátorságpróba lesz. Vagy valami olyasmi.

Az egyik asztalra kitett a tanár egy dobozt, amiben képek voltak. A barna hajú tanár, kedves mosollyal az arcán egymás után kivette a képeket, mindegyikhez magyarázatot fűzött.

Mutatott egy négyzet alakú festett képet, amin egy sírkert volt, rajta egy kripta és mellette egy varjú. Szerintem elég ijesztő, főleg, hogy ezek olyan helszínek, ahova el kell majd menni a vizsgán. Szóval inkább figyeltem. Egy versikét mondott a képhez:

Nappal zajolj,

Éjjel csendben molyolj,

És a társad mellkasán aludj,

Különben megjelenhet.

Gyanús nekem az a harmadik sor, lehet, hogy a tanár mondta hozzá segítségnek, vagy aki írta, azért írta, hogy segítsen vele a diákoknak.

Az osztálytársaim, akik arrébb álltak, pont a zajolj résznél, tehát az elején elkezdtek hangosabban beszélgetni, ezért nem igazán értettem.

-Akkor nappal zajt kell csapni? - kérdeztem, csak, hogy tisztázzam a dolgokat.

-Nem különösebben zajt kell csapni, inkább nem kell figyelned arra, hogy zajt csapsz, ellenben az éjszakával - és egy szórakozott mosolyt villantott, azt hiszem szórakoztatta, hogy komolyan veszem a vizsgát.

-Hmmm... - Szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogy Theo mellkasán alszom, hiszen ez van a versben, vagy fordítva, az is elég jól hangzik, még ha ijesztőnek is tűnik az a hely, meg ez az egész.

-Menjünk közelebb - hallottam Theo hangját.

-Én inkább itt maradnék Chloéval - a szerelme visszautasította, biztos Theo is ott marad. Őt se igazán érdekli a vizsga, ami nem meglepő, mégis egy kicsit csalódtam.

De a következő pillanatban éreztem, hogy a vállamhoz ér valami, vagyis valaki. Theo támaszkodott a vállamra, ami azért vicces, mert legalább egy fél fejjel alacsonyabb, mint én. A többiek nevetgéltek is rajta, de úgy tűnik, hogy őt nem érdekli, inkább a tanárra figyel.

Ezt akkor szokta csinálni, amikor együtt tanulunk. Vagyis elég gyakran. Amikor ülök és magyarázok neki valamit a könyvből, vagy a füzetből ő pont így szokott a vállamra támaszkodni. Valószínűleg azért, mert olyankor pont jó magasságban vagyok ehhez és ez valahogy a szokásává vált. Amikor észbekaptam, letöröltem a képemről a vigyort.

A tanár közben magyarázott. De megjelent mellette az iskola legszigorúbb tanára. Talán pár évvel lehetett idősebb a kedvesnél, és sötétebb is a haja. Annak ellenére, hogy milyen ellentétes személyek, úgy tűnik, hogy elég jól kijönnek egymással. Figyelt a kedves tanárra, hogy ne adjon ki plusz információkat.

-Szeretném ezeket leírni és részletesebben átbeszélni - mondtam.

-Akkor komolyabban át kell néznünk a verseket – mondta a kedves tanár olyan hangon, mint amikor közli, hogy valamelyik tananyagból dolgozatot írunk.

Aztán elővett a dobozból egy másik, kisebb, kerek festett képet, amin egy erdő volt. És folytatta a magyarázatot.

Két hét múlva elérkezett a vizsga napja. Párokban kellett csinálni a bátorságpróbát. Természetesen én Theoval voltam párban.

Elértünk a képen látott sírkerthez. Még nem ment le a nap, de ott kellett maradnunk éjszakára, ezért elkezdtünk felkészülni. Bár meleg volt, gyűjtöttünk tüzifát és tüzet raktunk. Vizet forraltunk és beleraktuk a hozott élelmet, hogy levest csináljunk. Vagy ragut. Vagy, ami sikerül belőle. Annyira nem volt rossz az íze.

Mint kiderült, a képen szereplő épület nem egy kripta volt, hanem a kertész tárolója. Találtunk bent egy seprűt, meg egy gereblyét. Biztos azért tartja itt, hogy ne kelljen mindenhova magával vinnie. Már sötétedett, kint eloltottuk a tüzet és készültünk becsukni az ajtót. Mégiscsak egy erdő mellett volt, ahol vadállatok lehettek.

-Várjatok! - hallottam egy lány hangját. Chloé és a szobatársa futottak ide lihegve – Várjatok... - ismételte, miközben megállt előttem és a térdére támaszkodva lihegett. - Mi is itt maradunk éjszakára - már nyitottam nekik az ajtót, hogy bejöjjenek. Nem maradhatnak kint, meg amúgy is, ez a feladat. Miután bejöttek az épületbe, megosztottuk velük a maradék ételünket. Aztán eljött a lefekvés ideje.

-Én a te mellkasodon alszom - közölte velem Chloé. Egyértelműen féltette tőlem a barátnőjét, nem kedveltem, de nem volt rá oka. Ennek ellenére nem tiltakoztam. Amikor megjelentek a lányok, tudtam, hogy valami ilyesmi lesz, mégis egy kis csalódottságot éreztem, hogy füstbe szállt az elképzelésem.

-Rendben - mondtam egy sóhaj kíséretében. Theo egy kicsit zavarban volt, de ő is beleegyezett. Természetesen.

Mivel nem volt ágy, ezért leterítettük a földre a takarókat és a táskáinkat használtuk párnának. Theo és a szerelme feküdtek jobb oldalt, Chloé és én pedig bal oldalt. Lehet valami ebben az aludj a mellkasán dologban, mert a lányok egész gyorsan elaludtak. De valahogy az én szememre nem jött álom. Hallottam a kinti erdő zajait. Ágak reccsentek, levél zörgött és talán még állatok zajolását is hallottam. Ez egy morgás volt? Nem lehet. Vagy mégis? És ráadásul nem úgy tűnt, mintha az erdőből jönne, inkább a ház körül. Megfogtam Theo kezét és éreztem, hogy az övé is remeg. Egy kicsit megszorítottam a kezét, amitől a kezemben elmúlt a remegés, de az egész testem elkezdett reszketni, és féltem, hogy felébresztem a lányokat, ezért inkább nem szorítottam annyira Theo kezét. Ő is így lehetett ezzel, mert ugyanezt tette. Ezek szerint ő se tud aludni.

-Fázol? - kérdeztem suttogva.

-Igen - suttogta vissza Theo, közben bólintott. Pedig meleg volt. Ablak se volt az épületen, hogy egy kis levegőt beengedjünk, mondjuk, ha lett volna se nyitottuk volna ki.

-Mert én félek. - suttogtam. A másik kezemmel megfogtam Chloé vállát és elkezdtem közelebb araszolni Theohoz, magammal húzva Chloét is. Féltem, és kellett Theo közelsége, mert úgy éreztem az valahogy megnyugtat. Éppen összeért a vállunk és a lábamat is közelebb húztam, amivel belerúgtam a korábban használt edényekbe. Éjszaka nem szabad zajt csapni! Mindketten összerezzentünk, aztán ledermedtünk, meg se mertünk mozdulni. Pár percig így maradtunk és feszülten figyeltünk. Már épp kezdtünk megnyugodni, éreztem, hogy Theo lejjebb engedi a vállát, és én is. De akkor morgást hallottunk a sötétben. Az épületen belülről. Olyan volt, mint egy vadmacskáé. Talán puma lehetett, de túl sötét volt, hogy lássuk. Pár pillanatig nem morgott, de következőnek a fejem mellett hallottam és éreztem, ahogy a szememnél és az arcomnál szimatol. Remélem nem talál finomnak. Aztán megkerült és Theohoz ment. Akkor jobban megfeszültem, mint, amikor mellettem volt. Ha támadni készül, valamit tennem kell. Theo összeszorította a szemét és a kezemet is erősen szorította a kezemet. Szerencsére őt se találta finomnak. És a macska visszasétált a sötétbe. A morgása halkabb lett, aztán el is tűnt. Ezután nem mertünk megszólalni és nagyon mocorogni se. Nem tudom, hogy mikor aludtam, aludtunk el.

Másnap reggel a lányok ébredtek fel előbb, de, mivel az épületben sötét volt, nem tudták, hogy kint is sötét van-e még, ezért nem merték addig felemelni a fejüket a mellkasunkról, amíg mi fel nem keltünk, mert hallottuk kintről a madárcsicsergést. Kinyitottuk az ajtót, a fény bántotta egy kicsit a szemünket. Aztán körbenéztünk, nem úgy tűnt, mintha járt volna itt egy vadállat. Aztán továbbmentünk az erdőbe, a következő próbára.

A próbát sikeresen teljesítettük. Az osztályból Theo és én voltunk a legjobbak, utána Chloé és a szobatársa.

Most a szobánkban ülünk az ebéd utána csendes pihenőt töltjük a felső ágyon. Azóta nem is beszéltünk a csókról. Féltem, hogy hogyan fog másnap viselkedni Theo, de mosollyal az arcán ébredt és úgy viselkedett, mint máskor. Én pedig szégyelltem magam, mert úgy éreztem, hogy Theora kényszerítettem a csókot, ezért én se hoztam szóba. De most ő jött elő a témával, csak úgy.

-Lehet, hogy gyakorolnunk kéne a csókolózást. Szerintem még nem vagyunk olyan ügyesek - mondta az ágy közepén ülve, és a könyvéből csak a szemét emelte rám, a fejét a könyv felé tartotta. Ezen úgy meglepődtem, hogy meg se tudtam szólalni elsőre. Aztán elvigyorodtam, mert hát nekem kéne lenni a tapasztaltabbnak, a kezdeményezőbbnek.

-Ha ennyire szeretnéd, csókolózhatunk - egy félvigyor jelent meg az arcomon. Aztán lassan félretettem a könyvet, amit addig olvastam. - De ha csókot akarsz, akkor most neked kell kezdeményezned. - provokáltam, hogy zavarba hozzam, így talán én kerülhetek a nyeregbe annak ellenére, hogy ő kezdte a témát.

Ő is félretette a könyvét és közelebb mászott hozzám, közben végig a szemembe nézett és csintalanul mosolygott. Annyira közel, hogy mellettem két oldalon támaszkodott meg az ágyon. Az arcunk csak pár centire volt egymástól, de akkor félrefordította a tekintetét. Tudtam, hogy nem meri. Általában én szoktam kezdeményezni a csínytevéseinket is. Bár, leginkább csak felvetem, és ha tetszik neki az ötlet, belelendül és lelkesen csinálja ő is. Felemelte a tekintetét, ismét a szemembe nézett és megcsókolt. Semmi kis puszi gyakorlásnak, vagy összeérinteni a szánkat, egyből nyelves csókot adott. Csak úgy. Ezen megint annyira meglepődtem, hogy meg se támaszkodtam és hátradőltem, Theo pedig utánam. A szeme csukva volt, én meg csak bámultam rá. De pár pillanat múlva összeszedtem magam. Mégse hagyhatom, hogy ő kerekedjen felül. Átfordultam vele, hogy ő legyen alul. Egy kicsit abbahagytuk a csókot, aztán én kezdeményeztem, ő feljebb csúsztatta a kezét és az arcomat végigsimítva átölelt a nyakamnál. Erre felsóhajtottam. Nem szoktuk ilyen gyengéden megérinteni egymást. Eddig mellette támaszkodtam, de valahogy annyira elgyengültem ettől, hogy beledőltem az ölelésébe és átkaroltam én is a vállait. De a következő pillanatban visszafordított és én kerültem megint alulra. Theo pedig adott még egy puszit és azzal a csibészes mosollyal az arcán lecsúszott rólam, aztán lemászott az ágyról. A harang jelezte, hogy vége van a délutáni pihenőnek, én észre se vettem. Odament az asztalhoz. Én pedig a tenyerembe temettem az arcomat, éreztem, ahogy elpirulok, zavarba jöttem. Aztán mégis ránéztem, az asztal előtt állt, még mindig az arcomra szorítottam a kezemet. Visszafordult és mosolyogva rám nézett. Te Jóságos Ég!

Én szeretem ezt a fiút.