Ezt az egyik álmomból írtam. Egy novella pályázatra akartam beküldeni, de aztán mégse.
Az íróasztalomnál állok és várom,
hogy visszajöjjön a szobatársam a könyvtárból. Egy szál
gyertya áll rajta, de még nem kell meggyújtani, mert világos van.
Olvasni úgyis az ő asztalához megyünk, mert az az ablak mellett
van, az enyém az ajtóhoz közeli. Mögöttem az emeletes ágy van,
mellette pedig a nagy szekrény benne az egyenruháinkkal, nagyjából
ennyiből áll a szobánk, csak középen van egy kis ovális
szőnyeg.
Nyílik az ajtó, megérkezett, a szőke
haja csak úgy száll utána, amikor belép nagy lendülettel és
becsukja maga után.
-Na, mi a mai zsákmány? - a tanáraink
azt mondogatják folyton, hogy olvassunk könyveket lehetőleg minden
nap. De a könyvtárban csak olyanok vannak, amiket ők
engedélyeznek. Ez a bentlakásos iskola hátránya, mindent
leellenőriznek év elején, amikor hozzuk a dolgainkat.
-Ma az iskola történeteit hoztam -
erre grimaszolok, mire folytatja – A diákokról - már mindjárt
jobban érdekel. A bátyám is idejárt, nagy a korkülönbség
köztünk, elsős voltam, amikor ő végzett.
Fellapozzuk a könyvet, de csalódás.
Pont azelőtt írták, hogy a bátyám elkezdte volna az iskolát. De
azért elkezdjük olvasni. Van benne vicces történet a ballagási
bálokról és elszakadt ruhákról, ijesztő történet az iskolában
kísértő szellemekről, sőt, még egy szerelmes történet is van,
ami az iskola falain belül szövődött. Volt, amin nevettünk,
volt, amin féltünk és volt, amin elgondolkoztunk.
Hatkor vacsora az ebédlőben a
többiekkel. Ilyenkor találkozunk a többi osztállyal is. Mindenki
ismer mindenkit, legalább a nevét és az arcát. Mindenkinek megvan
a maga bandája, de általában az osztálytársak szoktak egy-egy
hosszú asztalhoz tömörülni.
Nem különösebben kedvelem az
osztálytársaimat. Úgy általában nincs velük semmi bajom, csak
nem érdekelnek kifejezetten.
Theo nem tud természetesen viselkedni
az osztálytársaink körében. A többiek nagyképűnek tartják,
pedig igazából nincs sok önbizalma. Most is beszólogat
mindenkinek, de nem baj, mert a többiek is ezt teszik. Itt van az a
lány is, akibe szerelmes. Az osztályból ő az egyetlen, akit nem
sérteget... Annyira. Igazából nagyon beszélni se tud vele,
annyira zavarba jön, hogy néha dadog. Bár nem is beszélnek sokat.
Annyira nyilvánvaló, hogy tetszik neki. Nem kedvelem azt a lányt.
Vacsora után mindenki fürdeni megy.
Folyosónként van egy fürdőszoba, ami 4-5 szobát jelent.
Általában nyolcig lehet fürdeni, aztán kilenckor takarodó.
Mi már nyolc után a szobánkban
voltunk.
Nem tudom, mi ütött belém akkor,
talán a korábban olvasott könyv, amiben volt egy csókjelenet, de
felbátorodtam. A felső ágyon ültünk, én az egyik végében, ő
a másikon.
-Meg akarsz tanulni csókolózni? -
erre felkapta a fejét.
-Mi?
-Hogy ne sülj fel a szerelmed előtt,
akár gyakorolhatnánk is.
-Hogy? - értetlenkedett. Erre én is
zavarba jöttem, és éreztem, hogy elpirulok.
-E- Egymással... - dadogtam – Hogy
ne égj be a lány előtt, akivel csókolóznál - erre
elgondolkodott. Ilyenkor egy kicsit félredönti a fejét és más
irányba néz, a fejem mellé vagy a falra.
-Csak vi-
-Rendben - mondta hirtelen.
-Mi? - nem hittem volna, hogy tényleg
beleegyezik.
-Rendben, de te tudsz csókolózni? -
egy kicsit közelebb húzódott.
-Hát... Gyakorolhatnánk... Együtt -
nem mondhatom meg neki csak úgy, hogy eddig én is csak könyvben
olvastam róla.
-Rendben - még közelebb húzódott.
Ekkor úgy döntöttem, hogy én is közelebb megyek. Nagyjából az
ágy közepénél találkoztunk. Közelebb hajoltunk egymáshoz, de
pár centire megálltunk.
-És most? - kérdezte.
-Azt hiszem, ilyenkor kéne becsukni a
szemünket - feleltem.
-Jó - és így is tett. Én is
összeszorítottam a szememet és közelebb hajoltam. Egy kicsit
összeütődött a szánk. Remegett a kezem, ezért nem mertem
megfogni az arcát, de ő tartotta a fejét, ezért csak egy kicsit
dőlt hátrébb. Egy kis ideig így maradtunk, aztán elhúzódtunk
egymástól, először ő, aztán én is.
-Na? Milyen volt? - kérdeztem.
-Nem tudom. Valahogy nem az igazi. Nem
kéne csinálnunk valamit a szánkkal? - megérintette az ajkait az
ujjával.
-Próbáljuk ki? - most én
billentettem félre egy kicsit a fejemet.
-Naná - elvigyorodott. Tetszik ez a
mosolya, ami akkor szokott megjelenni, amikor valami csínytevést
csinálunk.
Megint közel hajoltunk egymáshoz, már
becsuktuk a szemünket és óvatosan egymáshoz érintettük az
ajkainkat.
-Azt hiszem, ki kéne nyitnunk a
szánkat a csókhoz - mondtam. Résnyire kinyitotta a száját, ahogy
én is, aztán megcsókoltam. Ahogy egy színpadi előadáson láttuk,
egymás ajkát csókoltuk. Ekkor valaki kopogott. Olyan gyorsan
szétugrottunk, ő az ágy egyik végébe, én a másikba, hogy
bevertük a fejünket.
-Szabad! - kiabáltam ki.
Chloé jött be, aki Theo szerelmének
a szobatársa.
-Igen? - néztem le az ágyról.
-Aludhatnék itt? - nézett fel.
-Ahogy tetszik - válaszoltam. A diákok
szoktak egymás szobájába átmenni aludni, hallanak egy ijesztő
történetet egymástól, vagy összevesznek, vagy csak úgy, ez nem
furcsa. De felmászott az felső ágyba mellém. Így én voltam a
fal mellett, Chloé az ágy szélen, Theo pedig a másik oldalon
volt, a lába köztünk volt. Elég széles volt az ágy, így még
ha nem is olyan kényelmesen, de elfértünk hárman. Nem kérdeztünk
semmit, a gyertya már nem égett, mindhárman lefeküdtünk aludni.
Úgy tűnt, hogy Chloé elég hamar
elaludt. Theo viszont nem bírt magával, mocorgott és elkezdte a
lábamat piszkálni.
-Alszol? - suttogta a sötétben. Én
is elkezdtem az ő lábát piszkálni.
-Nem - suttogtam vissza. Aztán lassan
felült az ágyban és Chloé felé mutogatott, aki az ablakon
beszűrődő holdfényben látszott. Nem szoktuk behúzni este a
sötétítő függönyöket.
-És ő? - kérdezte. Pár pillanatig
figyeltem Chloét, aztán Theora néztem és bólintottam.
-Igen – suttogtam, és én is
felültem lassan. Megint találkoztunk középen, de most közelebb
húzódtunk a falhoz, hogy távolabb kerüljünk Chloétól, nehogy
felébresszük.
-Lehetne? - kérdezte és az ajkaimhoz
érintette az ujjait. Nem fért a bőrébe. Igazság szerint én is
eléggé izgatott voltam, de nem akartam kimutatni. Hátranéztem
Chloéra, hogy biztosan alszik-e, aztán vissza Theora és
bólintottam.
-Igen - és megint elkezdtük egymás
ajkát csókolni. De valahogy nem volt az igazi, féltünk a
lebukástól, ezért inkább abbahagytuk és visszafeküdtünk. Ekkor
vettem észre, hogy Chloénak félig nyitva van a szeme és engem
figyel. Először megijedtem, aztán eszembe jutott, hogy ő is
szerelmes a szobatársába. És talán van is köztük valami. A
folyosón, amikor Chloé megölelte, elpirult.
-Megnyugodhatsz, nem fogja elvenni
tőled a szerelmedet - mondtam, pedig nem így gondoltam. De Chloé
mostanában elkezdte piszkálni Theot, mert valószínűleg ő is
rájött, hogy mit érez, ezzel talán félrevezethetjük. Chloé pár
perc múlva felkelt és visszament a szobájába. Felmerült bennem,
hogy talán ezért jött, hogy bizonyosságot nyerjen, hogy
biztonságban van a kapcsolatuk.
Theo hirtelen felült az ágyban és
már nem suttogott annyira.
-Látta? - kérdezte ijedten.
-Nem valószínű... - nyugtatgattam –
Nem. Utána ébredhetett fel.
-Biztos? - kérdezte.
-Igen. - hazug...
-Akkor jó - úgy ahogy megnyugodott.
-Akarod... - elbizonytalanodtam.
-Mit?
-Ki akarod próbálni a rendes
csókolózást? - zavarba jöttem.
-Az milyen? - megint közelebb
húzódott.
-Hát, tudod... - egy kicsit
kinyújtottam a nyelvemet, hátha érti, hogy mire gondolok.
-Ó. Ó! Mármint nyelvvel?
Bólintottam.
Résnyire kinyitottuk a szánkat, a
fogunk pedig összekoccant. Elhúzódtunk egymástól és ezen
elnevettük magukat.
Aztán újrakezdtük. A nyelvemet
ügyetlenül Theo szájába csúsztattam, jobbra-balra mozgattam, de
nem találtam. Elhúzódram tőle.
-Hol van a nyelved? - kérdeztem.
Ő pedig kinyitotta a száját és
megmutatta, hogy a szájpadlására szorította.
-Hogy ne legyen útban - válaszolta.
Ezen elnevettem magam. Olyan aranyos.
-Min kuncogsz?
-A csók a nyelvek tánca - ezen
meglepődött. Én pedig elszégyelltem magam, mert igazából ezt a
bátyámtól hallottam, amikor elmesélte, amikor először csókolt
meg egy lányt. Aztán azt is megtudtam, hogy melyik könyvéből
szedte ezt a szöveget, amikor megtaláltam a romantikus könyveit.
Amikor megkérdeztem, hogy miért olvas ilyeneket, azt felelte, hogy
a lányok szeretik az ilyen történeteket és az ilyen pasikat,
ebből lehet tudni, hogy mire vágynak. Úgy gondoltam, hogy igaza
lehet, talán. De, amikor olvastam a könyveit, és elképzeltem a
csókolózást, Theo jutott eszembe. Elsőre megijedtem a
gondolattól, de annyira érdekelt, hogy végül megkérdeztem, de
sose gondoltam volna, hogy belemegy. Egy szemét vagyok, hogy
kihasználom a naivitását? Meglehet.
Aztán kipróbáltuk a rendes
csókolózást. Mindketten zavarba jöttünk és elpirultunk. Majd
egymás mellett aludtunk el.
Remélem, hogy ezzel nem teszem tönkre
a barátságunkat.
Másnap a tanulószobában találkozott
az osztály. Az iskola legkedvesebb tanára tartott
ismeretterjesztést a közeledő vizsgáról. Minden évben
kitaláltak valamilyen vizsgát, amin akármilyen gyengén
teljesített az ember, átengedték. Ezért nem is vették komolyan.
Nekem általában tetszettek ezek a vizsgák. Érdekesnek és
izgalmasnak tartottam őket és próbáltam mindig a legjobban
teljesíteni. Tavalyelőtt egy hangszeren kellett annyira megtanulni,
hogy el tudjunk játszani egy általunk kiválasztott dalt, tavaly
egy általunk kiválasztott verset kellett mondani az osztály előtt,
aztán a legjobbaknak az iskola előtt. Idén pedig egy bátorságpróba
lesz. Vagy valami olyasmi.
Az egyik asztalra kitett a tanár egy
dobozt, amiben képek voltak. A barna hajú tanár, kedves mosollyal
az arcán egymás után kivette a képeket, mindegyikhez magyarázatot
fűzött.
Mutatott egy négyzet alakú festett
képet, amin egy sírkert volt, rajta egy kripta és mellette egy
varjú. Szerintem elég ijesztő, főleg, hogy ezek olyan helszínek,
ahova el kell majd menni a vizsgán. Szóval inkább figyeltem. Egy
versikét mondott a képhez:
Nappal zajolj,
Éjjel csendben molyolj,
És a társad mellkasán aludj,
Különben megjelenhet.
Gyanús nekem az a harmadik sor, lehet,
hogy a tanár mondta hozzá segítségnek, vagy aki írta, azért
írta, hogy segítsen vele a diákoknak.
Az osztálytársaim, akik arrébb
álltak, pont a zajolj résznél, tehát az elején elkezdtek
hangosabban beszélgetni, ezért nem igazán értettem.
-Akkor nappal zajt kell csapni? -
kérdeztem, csak, hogy tisztázzam a dolgokat.
-Nem különösebben zajt kell csapni,
inkább nem kell figyelned arra, hogy zajt csapsz, ellenben az
éjszakával - és egy szórakozott mosolyt villantott, azt hiszem
szórakoztatta, hogy komolyan veszem a vizsgát.
-Hmmm... - Szinte látom a lelki
szemeim előtt, ahogy Theo mellkasán alszom, hiszen ez van a
versben, vagy fordítva, az is elég jól hangzik, még ha ijesztőnek
is tűnik az a hely, meg ez az egész.
-Menjünk közelebb - hallottam Theo
hangját.
-Én inkább itt maradnék Chloéval -
a szerelme visszautasította, biztos Theo is ott marad. Őt se igazán
érdekli a vizsga, ami nem meglepő, mégis egy kicsit csalódtam.
De a következő pillanatban éreztem,
hogy a vállamhoz ér valami, vagyis valaki. Theo támaszkodott a
vállamra, ami azért vicces, mert legalább egy fél fejjel
alacsonyabb, mint én. A többiek nevetgéltek is rajta, de úgy
tűnik, hogy őt nem érdekli, inkább a tanárra figyel.
Ezt akkor szokta csinálni, amikor
együtt tanulunk. Vagyis elég gyakran. Amikor ülök és magyarázok
neki valamit a könyvből, vagy a füzetből ő pont így szokott a
vállamra támaszkodni. Valószínűleg azért, mert olyankor pont jó
magasságban vagyok ehhez és ez valahogy a szokásává vált.
Amikor észbekaptam, letöröltem a képemről a vigyort.
A tanár közben magyarázott. De
megjelent mellette az iskola legszigorúbb tanára. Talán pár évvel
lehetett idősebb a kedvesnél, és sötétebb is a haja. Annak
ellenére, hogy milyen ellentétes személyek, úgy tűnik, hogy elég
jól kijönnek egymással. Figyelt a kedves tanárra, hogy ne adjon
ki plusz információkat.
-Szeretném ezeket leírni és
részletesebben átbeszélni - mondtam.
-Akkor komolyabban át kell néznünk a
verseket – mondta a kedves tanár olyan hangon, mint amikor közli,
hogy valamelyik tananyagból dolgozatot írunk.
Aztán elővett a dobozból egy másik,
kisebb, kerek festett képet, amin egy erdő volt. És folytatta a
magyarázatot.
Két hét múlva elérkezett a vizsga
napja. Párokban kellett csinálni a bátorságpróbát.
Természetesen én Theoval voltam párban.
Elértünk a képen látott sírkerthez.
Még nem ment le a nap, de ott kellett maradnunk éjszakára, ezért
elkezdtünk felkészülni. Bár meleg volt, gyűjtöttünk tüzifát
és tüzet raktunk. Vizet forraltunk és beleraktuk a hozott élelmet,
hogy levest csináljunk. Vagy ragut. Vagy, ami sikerül belőle.
Annyira nem volt rossz az íze.
Mint kiderült, a képen szereplő
épület nem egy kripta volt, hanem a kertész tárolója. Találtunk
bent egy seprűt, meg egy gereblyét. Biztos azért tartja itt, hogy
ne kelljen mindenhova magával vinnie. Már sötétedett, kint
eloltottuk a tüzet és készültünk becsukni az ajtót. Mégiscsak
egy erdő mellett volt, ahol vadállatok lehettek.
-Várjatok! - hallottam egy lány
hangját. Chloé és a szobatársa futottak ide lihegve –
Várjatok... - ismételte, miközben megállt előttem és a térdére
támaszkodva lihegett. - Mi is itt maradunk éjszakára - már
nyitottam nekik az ajtót, hogy bejöjjenek. Nem maradhatnak kint,
meg amúgy is, ez a feladat. Miután bejöttek az épületbe,
megosztottuk velük a maradék ételünket. Aztán eljött a lefekvés
ideje.
-Én a te mellkasodon alszom - közölte
velem Chloé. Egyértelműen féltette tőlem a barátnőjét, nem
kedveltem, de nem volt rá oka. Ennek ellenére nem tiltakoztam.
Amikor megjelentek a lányok, tudtam, hogy valami ilyesmi lesz, mégis
egy kis csalódottságot éreztem, hogy füstbe szállt az
elképzelésem.
-Rendben - mondtam egy sóhaj
kíséretében. Theo egy kicsit zavarban volt, de ő is beleegyezett.
Természetesen.
Mivel nem volt ágy, ezért
leterítettük a földre a takarókat és a táskáinkat használtuk
párnának. Theo és a szerelme feküdtek jobb oldalt, Chloé és én
pedig bal oldalt. Lehet valami ebben az aludj a mellkasán dologban,
mert a lányok egész gyorsan elaludtak. De valahogy az én szememre
nem jött álom. Hallottam a kinti erdő zajait. Ágak reccsentek,
levél zörgött és talán még állatok zajolását is hallottam.
Ez egy morgás volt? Nem lehet. Vagy mégis? És ráadásul nem úgy
tűnt, mintha az erdőből jönne, inkább a ház körül. Megfogtam
Theo kezét és éreztem, hogy az övé is remeg. Egy kicsit
megszorítottam a kezét, amitől a kezemben elmúlt a remegés, de
az egész testem elkezdett reszketni, és féltem, hogy felébresztem
a lányokat, ezért inkább nem szorítottam annyira Theo kezét. Ő
is így lehetett ezzel, mert ugyanezt tette. Ezek szerint ő se tud
aludni.
-Fázol? - kérdeztem suttogva.
-Igen - suttogta vissza Theo, közben
bólintott. Pedig meleg volt. Ablak se volt az épületen, hogy egy
kis levegőt beengedjünk, mondjuk, ha lett volna se nyitottuk volna
ki.
-Mert én félek. - suttogtam. A másik
kezemmel megfogtam Chloé vállát és elkezdtem közelebb araszolni
Theohoz, magammal húzva Chloét is. Féltem, és kellett Theo
közelsége, mert úgy éreztem az valahogy megnyugtat. Éppen
összeért a vállunk és a lábamat is közelebb húztam, amivel
belerúgtam a korábban használt edényekbe. Éjszaka nem szabad
zajt csapni! Mindketten összerezzentünk, aztán ledermedtünk, meg
se mertünk mozdulni. Pár percig így maradtunk és feszülten
figyeltünk. Már épp kezdtünk megnyugodni, éreztem, hogy Theo
lejjebb engedi a vállát, és én is. De akkor morgást hallottunk a
sötétben. Az épületen belülről. Olyan volt, mint egy
vadmacskáé. Talán puma lehetett, de túl sötét volt, hogy
lássuk. Pár pillanatig nem morgott, de következőnek a fejem
mellett hallottam és éreztem, ahogy a szememnél és az arcomnál
szimatol. Remélem nem talál finomnak. Aztán megkerült és Theohoz
ment. Akkor jobban megfeszültem, mint, amikor mellettem volt. Ha
támadni készül, valamit tennem kell. Theo összeszorította a
szemét és a kezemet is erősen szorította a kezemet. Szerencsére
őt se találta finomnak. És a macska visszasétált a sötétbe. A
morgása halkabb lett, aztán el is tűnt. Ezután nem mertünk
megszólalni és nagyon mocorogni se. Nem tudom, hogy mikor aludtam,
aludtunk el.
Másnap reggel a lányok ébredtek fel
előbb, de, mivel az épületben sötét volt, nem tudták, hogy kint
is sötét van-e még, ezért nem merték addig felemelni a fejüket
a mellkasunkról, amíg mi fel nem keltünk, mert hallottuk kintről
a madárcsicsergést. Kinyitottuk az ajtót, a fény bántotta egy
kicsit a szemünket. Aztán körbenéztünk, nem úgy tűnt, mintha
járt volna itt egy vadállat. Aztán továbbmentünk az erdőbe, a
következő próbára.
A próbát sikeresen teljesítettük.
Az osztályból Theo és én voltunk a legjobbak, utána Chloé és a
szobatársa.
Most a szobánkban ülünk az ebéd
utána csendes pihenőt töltjük a felső ágyon. Azóta nem is
beszéltünk a csókról. Féltem, hogy hogyan fog másnap viselkedni
Theo, de mosollyal az arcán ébredt és úgy viselkedett, mint
máskor. Én pedig szégyelltem magam, mert úgy éreztem, hogy
Theora kényszerítettem a csókot, ezért én se hoztam szóba. De
most ő jött elő a témával, csak úgy.
-Lehet, hogy gyakorolnunk kéne a
csókolózást. Szerintem még nem vagyunk olyan ügyesek - mondta az
ágy közepén ülve, és a könyvéből csak a szemét emelte rám,
a fejét a könyv felé tartotta. Ezen úgy meglepődtem, hogy meg se
tudtam szólalni elsőre. Aztán elvigyorodtam, mert hát nekem kéne
lenni a tapasztaltabbnak, a kezdeményezőbbnek.
-Ha ennyire szeretnéd, csókolózhatunk
- egy félvigyor jelent meg az arcomon. Aztán lassan félretettem a
könyvet, amit addig olvastam. - De ha csókot akarsz, akkor most
neked kell kezdeményezned. - provokáltam, hogy zavarba hozzam, így
talán én kerülhetek a nyeregbe annak ellenére, hogy ő kezdte a
témát.
Ő is félretette a könyvét és
közelebb mászott hozzám, közben végig a szemembe nézett és
csintalanul mosolygott. Annyira közel, hogy mellettem két oldalon
támaszkodott meg az ágyon. Az arcunk csak pár centire volt
egymástól, de akkor félrefordította a tekintetét. Tudtam, hogy
nem meri. Általában én szoktam kezdeményezni a csínytevéseinket
is. Bár, leginkább csak felvetem, és ha tetszik neki az ötlet,
belelendül és lelkesen csinálja ő is. Felemelte a tekintetét,
ismét a szemembe nézett és megcsókolt. Semmi kis puszi
gyakorlásnak, vagy összeérinteni a szánkat, egyből nyelves
csókot adott. Csak úgy. Ezen megint annyira meglepődtem, hogy meg
se támaszkodtam és hátradőltem, Theo pedig utánam. A szeme
csukva volt, én meg csak bámultam rá. De pár pillanat múlva
összeszedtem magam. Mégse hagyhatom, hogy ő kerekedjen felül.
Átfordultam vele, hogy ő legyen alul. Egy kicsit abbahagytuk a
csókot, aztán én kezdeményeztem, ő feljebb csúsztatta a kezét
és az arcomat végigsimítva átölelt a nyakamnál. Erre
felsóhajtottam. Nem szoktuk ilyen gyengéden megérinteni egymást.
Eddig mellette támaszkodtam, de valahogy annyira elgyengültem
ettől, hogy beledőltem az ölelésébe és átkaroltam én is a
vállait. De a következő pillanatban visszafordított és én
kerültem megint alulra. Theo pedig adott még egy puszit és azzal a
csibészes mosollyal az arcán lecsúszott rólam, aztán lemászott
az ágyról. A harang jelezte, hogy vége van a délutáni pihenőnek,
én észre se vettem. Odament az asztalhoz. Én pedig a tenyerembe
temettem az arcomat, éreztem, ahogy elpirulok, zavarba jöttem.
Aztán mégis ránéztem, az asztal előtt állt, még mindig az
arcomra szorítottam a kezemet. Visszafordult és mosolyogva
rám nézett. Te Jóságos Ég!
Én szeretem ezt a fiút.